Új ház építésekor a falfűtés ár sokat javíthat a költségeinken

Idén tavasszal igencsak nagy fába vágtuk a fejszénket. Sajnos a dolog komplikáltsága miatt a projekt még a nyarunkba is átnyúlt, de hát erre lehet számítani egy ilyen nagy terv kezdetekor. Úgy döntöttünk ugyanis a családdal, hogy kiköltözünk a kis városi panelünkből és építünk egy nagy családi házat. A lakás eladásából és a több éves gyűjtögetésből, meg egy örökölt telekből, úgy éreztük, hogy végre megtehetjük és belevághatunk a régen várt építkezésbe. Az mindenképpen fontos volt a számunkra, hogy valamilyen szinten egy önfenntartó háztartást hozzunk létre, de a kezdeti fázisokban még nem tudtuk, hogy ez milyen szinten valósítható meg a mi esetünkben.

Ahogy aztán egyre jobban beleástuk magunkat, úgy lett a számunkra is egyre világosabb, hogy mit engedhetünk meg magunknak és melyek azok a befektetések, amelyeket mindenáron megéri megcsinálni. Ahhoz, hogy ezeket bemérjük, rengeteg utánjárásra volt szükségünk, nagyon sok árajánlatot kértünk és számos kivitelezővel tárgyaltunk. A végső döntéseinkben pedig ezt a rengeteg dolgot adtuk össze. Természetesen minden esetben nagyon sokat számítottak az összegek, így a szigetelés ára, a gáz beköttetésének az ára és a falfűtés ár összehasonlítása is sok estés töprengést jelentett a számunkra.

falfűtés ár

Mivel számunkra nem csak az volt fontos, hogy hosszú távon pénzt spóroljunk, hanem az is, hogy egy egészséges, kényelmes és otthonos környezetet alakítsunk ki a magunk számára, a lakás környezetünkre terhelt hatása sem volt elhanyagolható kérdés a számunkra. Mind ezek mellett, szeretjük a megoldásokban a is a hosszú távú elképzeléseket, tehát akár a cserepezés, akár a vakolás tekintetében, a fűtés esetében is egy olyan megoldást kellett találnunk, ami felől nyugodtak lehetünk, hogy még hosszú-hosszú éveken át szolgál minket anélkül, hogy hozzá kellene nyúlnunk.

Nézzük tehát, hogy mi milyen problémákkal szembesültünk az öngondoskodó házunk megépíttetésekor.

1. Tervezgetés és elképzelések

Az elképzeléseink nagyon fontosak, hiszen azok indítanak el minket bármilyen tervezett, vagy kiszabott úton. Viszont az is legalább ugyanennyire fontos, hogy bizonyos terveinkről a nagyobb jó érdekében le tudjunk mondani. Esetünkben ez a szituáció több pontos is előfordult, de most csak azt mesélném el, ami a leglényegesebb és a legnagyobb döntés volt mind közül. Ez pedig a fűtő rendszerünk kialakíttatása volt. Feleségem vidéken nőtt fel egy kis erdő széli házban, ahol bizony cserépkályhájuk volt. Amióta csak ismerem, mindig emlegette azt a kályhát, hogy mennyire szeretett odaülni mellé, mennyire szeretett hozzábújni, hogy átmelengesse magát mellette. Ráadásul később, mikor már nagyobb volt, befűteni is megtanult, amit szintén nagyon élvezett. Ezért ő elhatározta, hogy amint lehetősége lesz házat építtetni, abban bizony cserépkályha lesz majd és semmi más.

Csak hogy sajnos nagyon sok mindenre nem gondolt ezzel kapcsolatban. Például arra, hogy honnan tudnánk leakasztani egy szakembert, aki cserépkályhákat épít. Vagy, honnan vesszük meg minden évben a fát a fűtési szezonban. Be tud-e jönni a szállító az utcába. Akarunk-e egyáltalán fáskamrát, vagy hol akarnánk tartani a fát. Mert nekik otthon nagyon nagy kertjük van és így a lehetőségeik is jobbak az ilyen fűtési berendezésre, nekünk azonban szerényebbek a körülményeink.

Én viszont most először költözöm házba, eddig mindig panelekben laktam, így számomra teljesen egyértelmű volt, hogy radiátorokat fogok felszereltetni és gázzal fogunk fűteni továbbra is. Ez az elképzelésem azonban már abban a pillanatban veszített az egyszerűségéből, amikor kiderült, hogy a telekre amúgy nincs bevezetve a gáz és a villany, csak a víz. Így adódott a kérdés, hogy mi lenne, hogy ha nem vezettetnénk be a gázt és a villanyt is, csak az egyiket. De mi a helyzet a villanyfűtéssel?

2. Mendemondák, de mi az igazság

A két végletes elképzelés között aztán egy harmadik fűtéstechnika mellett döntöttünk. Mindig kétkedve álltam hozzá az elektromos fűtés kérdéséhez, hiszen sok helyről hallottam róla igen kedvezőtlen kritikákat. Hogy drága, kényelmetlen és nem biztonságos. Aztán elkezdtem feltenni magamnak a következő kérdéseket: A gáz talán biztonságos? A szénmonoxid mérgezés talán egy vicc? A fával való fűtés esetében nem merülhet fel probléma? Mi van, ha hidegebb a tél és elfogy a fa? Mi van, hogy elázik?

Ezért az előítéletek helyett inkább alaposan utánanéztem ennek a dolognak és most már nagyon örülök annak, hogy vettem a fáradtságot és komolyabban utánamentem ennek a kérdéskörnek. Abban ugyanis biztosak volt, hogy az önfenntartás, öneltartás és öngondosodás jegyében a későbbiekben napelemeket szeretnénk majd használni. Ennek a tudatosítása ösztönzött bennünket arra, hogy engedjük el a gáz bevezetését, spóroljunk meg ezzel rengeteg pénzt és azt fektessük bele az elektromos falfűtés árába.

Kutakodásaim eredményeképpen kiderítettem, hogy létezik már egy olyan technológia, ami sokkal, de sokkal biztonságosabb, mint az a két technológia, amellyel a feleségem és én számoltunk. Ráadásul a cég, aki ezzel foglalkozik, nem kevesebb, mint 15 év garanciát vállal az általa felhelyezett fűtőszőnyegekre! Hát azért az nem semmi! A gáz készülékek szabványait amilyen sűrűn változtatják, kb. öt évente kéne cserélnünk rajta valamit.

Ráadásul sokkal gyorsabb és kényelmesebb megoldás is, hogy ha az elektromos falfűtést választjuk, ráadásul ilyen jó időben, hogy még az építkezés közben döntöttünk így, még az előtt, hogy a burkolat meglett volna. Így ugyanis minden nagyon olajozottan működött és az elképzelésinkhez képest rekordidő alatt oldódott meg a házunk fűtésének kérdése.

3. Néha a nem várt megoldás a legjobb megoldás

A falfűtés ugyanis 2019-re sokkal könnyebben megoldható, mint gondoltuk volna. A gáz esetében várni kellett volna az engedélyekre és a gázszerelőkre, akik elvégzik a telekre a bevezetést. Hosszadalmas munka. Így azonban ezt az egész műveletet kihagytuk és a vakolás után rögtön jöhettek az elektromos fűtést beszerelő munkások, akik az előzőleg elküldött tervrajzaink, tervezett bútoraink, a mi igényeink és a saját tapasztalataik alapján felszerelték a falakra a szőnyegeket. Engem nagyon meglepett, hogy ezek az okos kis szerkezetek milyen vékonyak, de valóban minden probléma nélkül kerülhetett rájuk a burkolat. És ennek a megoldásához mi már nem is kellettünk ugyanis a munkások úgy adták át egymásnak a munkát, hogy minden fontos dolgot megbeszéltek.

Azt pedig el nem tudom mondani, hogy milyen kellemes egy olyan lakás hangulata, ahol nincsenek fűtőtestek. Valahogy nagyobbnak tűnik minden ahhoz képest, ahogy elterveztük, annak ellenére, hogy elvileg a falak valamivel vastagabbak. A feleségem egyébként annak nagyon örült, hogy nem kell a radiátorokat takarítania, mert télen, ha anélkül kapcsoltuk be a fűtést, rettentő porszagú volt a lakás.

Úgy vélem, hogy a legjobb megoldást és ennek kivitelezéséhez a legjobb céget találtuk meg a jelenlegi magyar piacon. A munkásokkal nagyon jól ki lehetett jönni a munkájuk pedig gyors és precíz volt, ráadásul minden idegesítő és feleslegesnek tűnő kérdésünkre válaszoltak. Még akkor is, ha kétszer tettük fel őket.

Minket ugyan a későbbi napelemmel kapcsolatos terveink vonzottak ehhez a megoldáshoz, és az ez iránti érdeklődésünk vetetett el a céghez, akik elvégezték nálunk a munkálatokat, de úgy gondolom, hogy ez a fajta fűtő rendszer mindenkinek kiváló megoldás lehet. Így, ha te is építkezés előtt állsz, vagy már éppen építkezel, akkor állj meg egy pillanatra, vess számot a jövőddel, kérj egy árajánlatot és hidd el, tutira nem fogsz csalódni ebben a szolgáltatásban!