Hogyan értjük meg szüleink, és gyermekeink?

Posted on

Gyerekkorban, mindig úgy neveltek engem, hogy ha nem tanulok meg gondoskodni magamról, akkor bajban leszek az életben. Elveszek, és mindig rá leszek utalva valakire. Kiszolgáltatottá válok. Négyen voltunk testvérek, és ez által szüleinknek, megoszlott az energiája és a figyelme köztünk. Sokáig nem is értettem, hogy hogyan tudnak ennyi felé figyelni, miközben a család fenntartásához szükséges anyagiakat is nap, mint nap elő kellett teremteniük. De ment nekik, valahogy. Nem is akár hogy. Visszagondolva, nagyon jó gyermekkorom volt, és ezt a testvéreim nevében is mondhatom. Megtanítottak mindenre, ami az élethez szükséges. Ezzel a tudással, szinte könnyű volt a felnőtté válás.

Miben is rejlik a titok?

Mint említettem, sokáig nem értettem, azt, hogy miként tudnak ennyi felé figyelni, és közben mindenről tudnak, ami velünk történik. Tudták, ha szomorú voltam, vagy ha vidám. Tudták azt is, ha bántott valami, még ha figyeltem is arra, hogy ne vegyék észre. Tudták, ha rosszat csináltam, és pontosan ugyan úgy tudták a testvéreimnél is. De hogyan?

Most hogy nekem is vannak már gyermekeim, most értettem meg ezeket a dolgokat.  Most már értem, hogy miért mondtak el annyiszor mindent. Most már értem azt is, hogy miért nem szidtak meg mikor valami rosszat csináltam, és ennél kevesebbért is voltam már büntetésben. Értem már azt is, hogy mit értettek az alatt, hogy ne legyek kiszolgáltatott. Ne legyek másra utalva.

Sok mindent értek már az óta, és sok mindenre a gyermekeim adták meg a választ.

Akkoriban nem láttam azt, amit a szüleim. Nem láttam magam, és a reakcióimat egy-egy szituációban. Nem ismertem magam, és nem figyeltem magamra. De Ők igen! A szüleim ismertek engem, és a testvéreimet, mert figyeltek minket, és mi megadtuk nekik a választ, azokra a kérdésekre, amiket nem értettek. Ahogy az én gyermekeim megadják nekem. Ez egy örök körforgás! Tanulunk attól, akit tanítunk. Nevel az, akit nevelünk.  Egyek vagyunk az élet nagy körforgásában.

Visszaigazolás az öngondoskodás neveléséről!

Nem mindig figyelünk arra, hogy milyen visszajelzéseket kapunk, arról, hogy jól végezzük-e a dolgunkat, vagy sem. De akkor honnan tudhatjuk az eredményt?  Sokszor aprók ezek a jelek, de ha figyelünk gyermekeinkre, akkor észrevehetőek. Elmesélek egy rövid történetet.

A gyermek vágyak, és a felelősségtudat!

bicycle-265116_1280Az idősebbik gyermekem, elérte azt a kort, hogy kaphasson egy kerékpárt. Mint szülő, örültem is neki, mert végre megtaníthatom bicajozni, mint ahogy apám engem. Mindezek mellett, viszont egy rettegés fogott el, mert én még mindig azt a pici lányt láttam benn, mint amikor csecsemő volt. Féltettem az ezzel járó veszélyektől, sérülésektől. Persze tudtam, hogy nem tarthatom burokban, és nem zárhatom el minden általam vélt veszélyforrás elöl, hisz többet ártok neki, mint használok. Visszaemlékeztem a gyerekkoromra és tudtam, hogy szüleim is így érezhettek annak idején.

Így egy este leültem vele az íróasztalához hogy segítsek neki valami feladatban, és hogy valahogy elő hozhassa ezt a kérését. Ez hamar jött is, hiszen már nagyon vágyott egy bicajra. Egyszer csak megszólalt:

„Apa! Tudod, mit szeretnék születésnapomra?”

Persze én nem tudtam, és kérdően néztem, rá?

Erre Ő.:

„Egy biciklit, olyan kosárral az elején, és lámpával meg csengővel.”

Na persze mint aki nagyot csodálkozik, úgy néztem rá. Megkérdeztem, hogy miért pont biciklit, és hogy nem-e szeretne, valami más ajándékot.

Mire Ő.:

„Nem Apa! Én már nagylány vagyok, és való már nekem egy bicikli”

Persze, nagylány, gondoltam magamban, de óvatos voltam, hogy nehogy a kételkedést észrevegye rajtam. Nem szeretném megbántani. Hogy valamit reagáljak erre, megpróbáltam a bringázás veszélyeivel hatni rá egy kicsit, reménykedve, hogy a jövő tavaszig el tudjuk odázni a kérdést. De Ő nem engedett az elhatározásából, és a zsebébe nyúlt. Előszedett egy gyűrött újság fecnit. Szépen gondosan kisimította, és felém fordítva, az íróasztal sarkára csúsztatta, hogy jól lássam. A papíron egy kép volt, és egy nagyméretű, motoros  bukósisak akció felirat. Kicsit elmosolyodtam, és egy hatalmas büszkeség töltött el. Végig gondoltam, hogy mióta várhat erre a pillanatra? Mióta tartogatja azt az újságdarabot? Honnan tudta, hogy énnekem az lesz a kifogásom, hogy nem biztonságos a kerékpározás? És nem vette zokon, hogy nem tartom elég érettnek még erre. – Persze, azt nem árultam el neki, hogy ez az akció, motorokhoz való sisakokról szól, ez az én titkom maradt. –

Pedig az! Nagyon is érett, csak mi szülők nem akarunk továbblépni. Nem figyelünk az apró jelekre, ami visszaigazolja, a munkánkat. Ez a kis újságdarab, bebizonyította, hogy tud ez a kislány vigyázni magára, és felelősség érzete is megvan mindahhoz, hogy kaphasson egy „biciklit, olyan kosárral az elején, és lámpával meg csengővel”!