A saját fizetésemből nyugodtan vehetek magamnak egy motoros csizmát

A gyerekek mindig azt várják, hogy felnőttek legyenek, a felnőttek pedig ismét gyerekek szeretnének lenni. Mind a kettőnek megvan a maga szépsége, szerintem mindig azt kell élvezni, amiben éppen benne vagyunk, végül is változtatni úgysem tudunk rajta.

Ettől függetlenül, amikor kicsi voltam én is azt vártam, hogy végre felnőtt lehessek. Úgy képzeltem, hogy az ő életük sokkal könnyebb. Szerettem volna önálló lenni, és önmagamról gondoskodni. Azt hittem, hogy a felnőtteknek soha senki nem mondja meg, hogy mit csináljanak. Persze tévedtem. Hiába leszel felnőtt, a szüleid, akkor is igyekeznek egyengetni az útjaidat, és te, mint egy gyerek végig azon vagy, hogy nekik megfelelj, hogy elismerjenek. A szülők mellett pedig ott vannak azok a fránya főnökök. Azt hiszem, hogy teljesen sosem leszünk önállóak, de azért törekedni lehet rá.

Valahogy bele keveredtem egy motoros társaságba, ahonnan nagyon jó barátokra tettem szert. Ők gyakran eljárnak túrázni, és már én is voltam velük nem is egy alkalommal. Mindig nagyon jó hangulatban teltek ezek a napok, minden egyes ilyen túra után úgy éreztem, hogy a következőn is ott akarok lenni. Már öt alkalommal voltam, és úgy érzem, hogy most eljött az ideje, hogy beszerezzem a saját felszerelésemet. Persze csak lépésről lépésre fogok haladni, így egyből nagyon nagy kiadással kéne megküzdenem, amire nem is lenne pénzem. Vagyis lenne, csak akkor egy hónapig nem lenne hol laknom, és nem lenne mit ennem.

Amikor elújságoltam a szüleimnek, hogy mi lett az új hobbim, és mit szeretnék most venni, hát igen-igen elszörnyülködtek. Nem másért, csak nagyon féltenek engem, és a motorozást egy igazán veszélyes tevékenységnek tartják. Nyilván van benne kockázat, de mibe nincs? Ha csak sétálok az utcán is a fejemre eshet egy fél tégla.

Elmondtam nekik, hogy már egy jó ideje saját magamról gondoskodom, megvan a saját keresetem, úgy osztom be a pénzem, ahogy én szeretném, és olyan tevékenységre fogom elkölteni, ami engem boldoggá tesz. Azt hiszem, hogy nagy nehezen megértették.

Most első körben egy motoros csizmát szeretnék venni. Találtam is egy oldalt, ahonnan egy gyönyörű fekete motoros túracsizmát lehet rendelni. Már, amikor megláttam bele szerettem. A többieknek is hasonló van, és mondták, hogy ez a fajta csizma nagyon strapabíró, megéri ilyenbe fektetni, mert akkor évekig nem lesz gondom azzal, hogy újat vegyek.

Ezt a webáruházat is a többiek ajánlották, mondták, hogy itt ki lehet választani az adott felszerelést, és a rendelés során továbbirányítanak egy másik weboldalra, ahonnan megtudhatom, hogy az adott termékből milyen méretek vannak, és az van-e raktáron. Így is volt a csizmám rendelésekor is. Szerencsére pont volt az én méretemben, a budapesti üzletükben.

Ami még nagyon tetszik ebben az oldalban, hogy kimondottan nők számára is vannak ruhák, amelyek nagyon jól néznek ki. Már biztos, hogy a további kellékeket is innen fogom beszerezni.

A blog menüpontban motorosok történeteit olvashatjuk, ahol többek között beszámolnak arról, hogy miért szeretik az adott termékeket. Itt is van női motoros is, aki például arról is ír, hogy a motoros kabát még az elegáns öltözethez is nagyon jól passzol.

Én jelenleg csak mások hátánál utazom, de mivel nagyon tetszik ez a tevékenység, így gondolkodom azon, hogy én is megtanuljak motorozni. Ha azt vesszük, semmi akadálya nem lenne, egyszerűen be kellene, iratkozzak egy ilyen tanfolyamra. Ha majd végleg elhatározom magam, akkor meg is fogom tenni ezt a lépést. Addig is vígan utazgatok mások háta mögött, onnan is nagyon jól lehet látni mindent, és onnan is hatalmas élményt tud nyújtani ez a fajta utazás.