A nagyszülők és a cserépkályha

Sajnos a szüleim egy autó balesetben meghaltak, ennek következménye képen nekem kell a nagyszüleimnek segíteni. Igaz soha nem esett nehezemre mert már gyerekként is sokat voltam náluk.

A nyarak

Sok nyarat töltöttem náluk, hiszen mint mindenki másnak, az én szüleim is dolgoztak. Eleinte jártam táborokba, de aztán egyre drágábbak, és unalmasabbak is lettek. Azért 12 évesen még itthon sem lehettem egyedül órákig, de nem is akartam. A nagyapám mindig járt ki horgászni, és ha tehettem én is elmentem vele. Sok mindene megtanított, amit ő tudott, és igen csak gazdag volt a tudománya ezen a téren. Soha nem unatkoztam egy percig sem mellette, ha nem is volt kapás, de mindig volt egy jó története.bench-1325805_640

Az idő múlása

Ma már nem nagyon tudom rávenni, hogy kijöjjön velem, még akkor sem ha kocsival megyünk, hiszen öreg. Tudja jól ő is, és már a kapun sem nagyon akar mozdulni. A jó kedve megvan, és örül annak is ha megyek, de eljönni nem akar. Persze ha a mama kér valamit, hogy fabrikáljon, vagy élezze meg a kapát… azt megcsinálja. Azárt nem semmi amióta együtt vannak. 46 éve már, hogy egy párt alkotnak. Nem tudom, leszek e olyan szerencsés, hogy én is megtaláljam azt akivel leélek ennyi időt. Sokszor megkérdeztem a nagyapám, hogy hogy lehet ennyi időt együtt tölteni valakivel? A válasz mindig az volt, hogy tudni kell hallgatni. Ma már tudom, hogy milyen igaza volt, és hogy mire mondta. Akkor persze nem értettem…

A gondoskodás

Tulajdonképpen nem is kell nagyon segítenem nekik. Egy héten egyszer kimegyek, ez általában szombaton reggel van, mert akkor jó korán ki szoktam vinni nagyanyámat a piacra, boltba, megvesz amit kell egy hétre. Az is előfordul, hogy én csak egy listát kapok, hogy mit vigyek, ő nem jön el.

A nagyobb dolgokban segítek neki, mint a cipekedés, a kutyatáp, vagy kukorica… Amúgy tényleg le a kalappal, mert mindent elintéznek. Ha kell szenet vesznek, vagy fát hozatnak. A nappaliban lévő cserépkályha öreg, de még mindig semmi baja sincs, ha fáznak begyújtanak, és megoldják.

Ha tudom, hogy mikor hozatnak fát, akkor meg szoktam kérni a két haveromat hogy segítsenek már behordani, ők meg persze mindenre kaphatóak a nagyi sütijéért cserébe.